2009 rímekben
A 2010-es évtől az oldalon történik pár változás a szerzői gárda átalakulása miatt. Az induláskor fontosnak tartott, bár azóta feleslegessé vált Szótölcsér rovat helyett lesz valami más. Következzen hát a 2009-es év versben:
Becstelen Brigantyk – Tarantino megint megmutatta
Nem kedvelem kifejezetten Quentin Tarantino munkásságát, mert én úgy gondolom, ő általában nem közönségfilmet készít, hanem magának készít mozit. De jelen esetben azt kell mondjam, a zseniként tisztelt rendező ízlése fedésbe került az enyémmel. Persze ehhez kellett egy Brad Pitt is.
Újabb lap húzta le a rolót – Kretén magazin
Az FHM magyar kiadása után újabb magazin döntött úgy, hogy felszámolja szerkesztőségét a rohamosan csökkenő lapeladások miatt. Gyerekkorom meghatározó magazinjáról, a Kreténről van szó.
The Big Bang Theory – Agymenők
Sokat hallottam már erről a sorozatról korábban, de nem tudtam eldönteni róla, hogy mi is ez. December 27-étől a Cool TV-n viszont bemutatásra került az első epizód és az előzetes alapján kíváncsi lettem.
Régi íz új köntösben – Népies dallamok ma
Nemzetünk talán egyik legértékesebb hagyatékai a különleges hangzású népdalok, amik sajnos teljesen eltűntek a könnyűzenéből mára, köszönhetően az amerikanizálódásnak. Vannak azonban páran, akik nem hagyják veszni ezeket az értékeket és a mai kor zenei stílusához igazították a tradicionális dallamokat.
Burnout Paradise – Le ne szállj a gázról!
A Burnout Paradise City a legkeményebb, legpörgősebb autós játék, amit PC-re kiadtak. A gumik égnek, tiéd a város… mire vársz még?
Vicces tények karácsonyra
A Nuts magazin összegyűjtötte a legérdekesebb karácsonyi rekordokat. Itt van pár tény, ami igazából tök értelmetlen rekord, de mindenképp egyedi. Tudod mekkora a legnagyobb karácsonyfa? Mi volt a legnagyobb ajándék? Vagy hány méteres volt a leghosszabb karácsonyi kívánságlista, amit a Télapónak írtak? Ha nem, akkor se keseredj el, mert most megtudod.
Őrült karácsonyi rekorderek
Az összes komolytalan [...]
Papírkutyák – Nulla vagy semmi
Litkai Gergely legújabb agymenése Mucsi Zoltánnal és Scherer Péterrel egész jó kis film. Bemutatja, hogy hogyan maradnak a vesztesek örökké vesztesek, mert ahogy tudjuk, a dolgok legritkább esetben alakulnak úgy, ahogy az ember elképzeli.
Almás-fahéjas karácsonyi muffin
Manapság, amikor a muffin slágerkorszakát éljük, mi mással tudnánk feldobni a bejglitől roskadozó karácsonyi asztalt, mint egy speciális ünnepi ízesítésű muffinnal. Az alma és a fahéj a karácsony hivatalos ízei, ezért adott a lehetőség: készítsünk almás fahéjas muffint.
Leesett az első hó
A korábbi évekhez képest igen korán, December közepén leesett a tél első hava. Mennyiségben nem kirívó, de így is elég balesetet okozott a csúszós út és a hideg.



