B13: Ultimátum
Azt már tudjuk, hogy Európában nincsenek jobb filmesek a franciáknál. Bizonyítottak már évtizedekkel ezelőtt is, de manapság sem kell szégyenkezniük, ha összehasonlítgatják filmjeiket a hollywood-i szuperprodukciókkal. Sőt, példa is volt arra, hogy egy francia filmet megcsináltak Hoolywoodban – ez a Taxi volt és hatalmasatt bukott. Ez bizonyítja, hogy a francia filmipar utánozhatatlan. A B13 című film 2004-ben készült el, s egy utópisztikus Párizst ábrázolt, 2010-ben. A történet szerint az évtized végére annyira elszabadult a bűnőzés, hogy a 13-as kerületet körbevették fallal és a bennlakókat magukra hagyták, hadd éljenek saját törvényeik szerint. Egy napon azonban egy bomba bekerül a B13-ba, s Tomaso kapitányt beküldik, hogy hozza ki. Az elkerített városban szövetségesre lel, Leito személyében, aki ismeri a körzetet, mint a tenyerét. Ketten rájönnek, hogy a bomba bekerülése nem volt véletlen, a kormány akarja likvidálni a negyedet, ami félelemben tartja Párizs lakosságát.
A B13: Ultimátum 3 évvel azután játszódik, hogy a két férfi megmentette a negyedet, s ígéretet kaptak arra, hogy lebontják a falakat és iskolákat, munkahelyeket teremtenek. A kormány azóta megváltozott, de a dolgok nem. Ha lehet, még nagyobb bajban van a negyed, mint 2010-ben. A környéket még mindig bandák uralják, akik még kegyetlenebbül védelmezik területeiket, mint azelőtt; akik gondolkodás nélkül rálőnek a rendőrökre is. Leito azonban nem adja fel álmát és partizán módon robbantja a falakat, míg nem kezébe kerül egy memóriakártya, ami a bizonyítékot rejti arra, hogy a rendőrség és a bandák közötti háborúért egyik fél sem felelős, hanem egy relytélyes alakulat, a DISS. A rendőrség ismét Tomaso-t akarja küldeni, hogy megoldja a helyzetet, ám a szervezet keze messzire elér, s a kapitányt drogügybe keverik, s letartóztatják. A börtönből még sikerül hagynia Leito-nak egy üzenetet, hogy szabadítsa ki, s miután ez megtörténik, ismét szövetkeznek, hogy tisztázzák az ügyet, mely ismét a B13 elpusztítását tervezi, de ezúttal a bandavezéreket is maguk mellé állítják.
A film hozza az első rész által megszokott színvonalat: hatalmas ugrások, óriási ütések és rúgások, humoros beszólások, speciális effektek és végtelen mennyiségű akció, kis csavarokkal megtűzdelve. A film felépítése lényegében ugyanaz. Az első félórában megtudhatjuk mit csinál Damien és Leito, majd a következő fél órában bonyolódik a cselekmény és kicsit elveszíti a néző a fonalat, majd az utolsó félórában gyorsan lezárják a dolgot. A befejezés ismét kicsit egyszerűre sikerült, de ezért kárpótol minket Leito parkour-ozása, és Damien már-már művészi közelharc-stílusa. A forgatókönyvet ismét a zseniális Luc Besson alkotta meg, a rendezésért pedig ezúttal Patrick Alessandrin felel, akit a nemzetközi közönség valószínűleg nem ismer még. A főgonosz karaktere csak alakban változott, ez esetben is ugyanaz a felállás: a manipulált köztársasági elnök, aki semmiről sem tud, illetve a gonosz titkosszolgálati vezető, akinek célja, hogy eltörölje a föld színéről a bűnös negyedet. Szép dolog ez, hiszen e módon megóvják a közönség szemében a köztársasági elnök nemzetösszetartó szerepét azzal, hogy nem ő a gonosz, csupán bábuként mozgatja egy nála alacsonyabb beosztású ember. Kivétel, hogy ebben a részben mégis elpusztul a B13, de a jó ügyért. Az evakuált városrészt mégis lerombolják, hogy garanciát teremtsenek arra, hogy munkahelyek, iskolák, parkok létesülnek a helyén, ezzel segítve a nyomornegyed lakóinak életét.








nem is tudtam, hogy van belőle új rész :)
hali
http://www.gravatar.com/avatar.php?gravatar_id=8177dac4a6df2af93d35b1f9fe948e4e&default=http://i367.photobucket.com/albums/oo120/saidarzenik/avatar.jpg