Rihanna csöcstapasszal a Hard-ban
Rihannáról megvan a véleményem. A karrierje kezdetén egy fiatal divatos csajszi volt, aki slágerzenét gyártott. Az első klipjeiben még jól is nézett ki. Aztán ahogy telt az idő lehetett látni rajta, hogy az egykor aranyos lányból egy producerek és stylistok által rángatott nő lett, aki klipről klipre más frizurával jelent meg, ami rendszerint borzalmas volt. A rajongók hűen utánozták kedvencüket, csak a probléma ott volt, hogy míg Rihanna Los Angelesben levágott hajjal szerepelt egy klipben, majd a következőben már fenékig érő haja volt, addig az érte rajongó lányok mondjuk Kazincbarcikán “úgy maradtak” az első klip után; a fodrászt még csak ki tudták fizetni, de hajhosszabbításra már nem tellett.
Most itt van az újabb őrület (legalábbis nekem új), a barbadosi énekesnő melltapasszal rögzített testszínű csőtopban és mikiegér hatású kevlarsisakkal borzolja kedélyeket. A zenéről már nem is beszélek, itt már régen nem az a fontos…
(Az énekesnő új videója, a Rude Boy február 11-én debütál.)







bizony bizony… szép kislány volt, de mára már megrágta a média, jól összenyálazta, és kiköpte…
am egy olyan pink tank nekem is kell a kertbe! :D
@ verus:
de még te is olyanra vágattad a hajadat tavaly :-D
ez eléggé borzalmas…
háááá eléggé viccesek ezek a sztárok ha ezek azok:D és megszolják a magyarokat a szemetekXDD nézzenek tükörbe