Star Trek
A Star Trek kultusz a Star Wars-hoz hasonlóan emberek ezreiből csinált fanatistát, és talán nem túlzok, hogy ha azt mondom, a Star Trek a világ első és legnagyobb rajongó táborával rendelkező fantasztikus sorozat.
A már-már mítosszá emelkedett kitalált univerzum a néhány száz évvel későbbi jövőben játszódik, és optimista, nagyrészt utópisztikus képet fest a Föld jövőjéről: az emberiség kinőtte a betegségek, szegénység és a különbözőség elfogadásának képtelensége jelentette problémákat, és egy nagy föderációban, a Bolygók Egyesült Föderációjában egyesítve él más intelligens fajokkal. A főszereplők e Föderáció haderejében, a Csillagflottánál teljesítenek szolgálatot, és céljuk új életformák, új civilizációk felkutatása, bemutatva útjuk során a főbb emberi értékeket (megértés, együttérzés stb.) az idegen fajoknak.
A hetvenes évek vége felé a Star Trek készítői és szereplői készen álltak egy újabb sorozatra. A Csillagok háborúja sikere azonban a filmvászon felé irányította figyelmüket, és 1979-ben elkészült a Star Trek: Csillagösvény című film. A történet a tervezett második sorozat, a Star Trek: Phase II nyitóepizódja lett volna. A film pénzügyi szempontból rendkívül sikeres volt, bár a rajongók többsége nem sorolja a legjobbak közé. A Csillagösvény utat nyitott a Star Trek számára a mozivásznon, tíz újabb film követte. (www.wikipedia.org)
Május elején mutatták be a mozikban a 11. Star Trek filmet, aminek a producerei a Lost című sorozat alkotói.
A híres James Kirk (Chris Pine) kalandját kísérhetjük végig, amint Iowa farmergyerekből a U.S.S. Enterprise kapitányává válik, és a kezdeti konfliktusok ellenére összebarátkozik a későbbi első tisztjével, a vulkáni Spockkal (Zachary Quinto – ismertebb nevén Sylar a Hősökből).
A Csillagflotta segélykérést kap a Vulkániaktól, de csapdába szaladnak bele, melyből csak az Enterprise menekül meg. Feladatuk megállítani egy bosszúszomjas lényt, Nerot (Eric Bana), aki Spockot okolja bolygója és családja elpusztulásáért, ami voltaképpen még nem is következett be.
Van benne csihi puhi, kis időutazás, teleport jobbra és balra, egy kis lightos szerelmi szál no meg számtalan látványos jelenet. Habár nem vagyok nagy Star Trek rajongó, ez a film elnyerte a tetszésem, és ajánlom mindenkinek! (Y)





