Új résztvevő a mobilszolgáltatók piacán
2009. november 20-tól Postafon néven mobiltelefont is vásárolni lehet 721 postán, miután a Magyar Posta megállapodott a Vodafone Magyarországgal. Európában nem egyedülálló az ilyen együttműködés, ám itthon eddig nem volt rá példa a mobilpiacon.
A Posta közlése szerint a mobilpiaci megjelenés illeszkedik abba a stratégiába, hogy bővítsék az üzenetek továbbításának eddig elérhető módjait. A mobil távközlés előnyeit a későbbiekben a hagyományos szolgáltatásokkal is ötvöznék, például a postai pénzügyi szolgáltatások igénybevétele során. (www.mediainfo.hu)
Korábban volt arról szó, hogy hamarosan jön a negyedik szolgáltató is a piacra, örültünk is neki, gondolván, hogy az még inkább lentebb nyomja a készülékek és a különböző díjcsomagok árát, de végül ez a belépő elmaradt, vagy legalábbis későbbre szorult.
A Postafon elindulásával olyan településekre is eljutnak a készülékek, ahol eddig nem volt lehetőség azok megvásárlására. A Magyar Posta piacra lépése tovább erősítheti a versenyt, reméljük ez be is következik, elvégre ránk, fogyasztókra nézve ez csak pozitív lehet.Lassan de biztosan beindul a karácsonyi nagy akció dömping is, talán pont a Postafon fog hozzásegíteni az új mobilomhoz, mert így három év után ideje lenne egy új készüléket újítani. :)


2009. november 20-tól Postafon néven mobiltelefont is vásárolni lehet 721 postán, miután a Magyar Posta megállapodott a Vodafone Magyarországgal. Európában nem egyedülálló az ilyen együttműködés, ám itthon eddig nem volt rá példa a mobilpiacon.




mint a sz**nak egy pofon. :-D vegyél samsung corby-t!! :-D
mit? :D
Samsung Corby, avagy Samsung s3650. érintőképernyős, színeshátlapos dizájnmobil :-D

nemrossz, nemrossz. szexi kis telefon :D postafon… xD komolyan, három is sok, mit akarnak még?! :D mi lesz a hívóizéje?! tudjátok, 20, 30, 70.. ?! :D
“2009. november 20-tól Postafon néven mobiltelefont is vásárolni lehet 721 postán, miután a Magyar Posta megállapodott a Vodafone Magyarországgal.”
“A Postafon elindulásával olyan településekre is eljutnak a készülékek, ahol eddig nem volt lehetőség azok megvásárlására.”
Ergó a posta forgalmazza majd a Vodafone készülékeit. Kérdésedre válaszolva, a hetvenes körzetszám marad. :-)
pontosan, marad a 06vodafon :) am tényleg csinos kis darab, de az én személyes kedvencem most a samsung ööö s5230 :) (Y)
corby telefonra cserélném mini iphone pink telefonom.(ka08)a telefon nagyon új-magyarosítva van-független-az összes tartozék hozzá adom-.Alkudni lehet mert külön is eladó 18000 ft-ért.
Érdeklődni:
tadrika96@gmail.com
vagy telón:
06205414499
SŰRGŐS!!!
Köszönöm
Láncfűrészre cserélném fél disznómat!