Tegnap volt alkalmam megnézni a Valentin nap (Valentine’s Day) című förmedvényt. Hál isten, hogy nem volt erősebb késztetésem arra, hogy moziba nézzem meg, mert ez valami borzalom volt, de kezdjük mindjárt az elején.

Hatalmas beharangozás, csak A kategóriás hollywoodi sztárok, Julia Roberts, Ashton Kucher, Jessica Biel, Jannifer Garner és még sorolhatnám a nagy neveket. Az egész ott kezdődik, hogy összeeresztették ezt a sok csillagot, és forgattak egy Igazából szerelem koppintást. Ne hogy már az angoloké maradjon az a dicsőség, hogy Hugh Grant, Colin Firth és Liam Nelson, az ügyeletes brit szépfiúk ugyan azon stáblistán szerepeljenek.

A színészek megvannak, a sztori sokat sejtet már a címből is. Ez egy szerelmeses, hepiendes véggel záruló majd 2 órás borzalomnak ígérkezik. Ahogy az óceánon túli változatban itt is egyenként kezdjük el megismerni a szereplőket, életüket, szerelmi szálaikat, ami a végén egy egésszé áll össze, mert kiderül, mindenki kapcsolódik a másokhoz valamilyen módon. A hős szerelmes srác, akit csúnyán átejtenek, a legjobb barátjába szeret bele másfél óra alatt még is csak, a szintén átejtett lány, akinek a barátja nős, a majdnem klimaxos szingli sztár sajtós, aki minden évben anit- Valentin napot tart, ám őt is megtalálja a szerelem stb. klisék, amik fontos kellékei egy ilyen filmnek. Az egyetlen humor vonal talán a szex telefonos lány (Anne Hathaway), valamint az ügyetlen tinik szüzesség elvesztő akciója.

A film abszolút megint csak arra volt jó, hogy bebizonyítsa nem ilyen egy igazi valóságbeli  Valentin nap. Nekem túl sok a buzi vonal már, és a mozi leggagyibb mondatának talán a „most nem érek rá cuncimókus a pasimmal fogok szerelmeskedni” tudnám kiemelni. A mélypontom talán másfél óránál volt, amikor azt mondtam, hogy ha nem történik valami én nem nézem tovább, de jobb program híján még is maradt a lejátszási listában.

Sajnálom igazán azokat, akik kiadtak ezért a filmért pénzt a moziban, talán Hollywood ez évi legnagyobb bukása.