Változások a KRESZ-ben január 1-jétől
Elfogadta a kormány a KRESZ módosítását, s ezzel több mint hatvan ponton változtatja meg a rendeletet. A közúti közlekedés szabályainak módosítása január 1-jétől lép hatályba. Az eredeti tervekhez képest több hónapot csúszik a KRESZ módosítása: eredetileg szeptembertől szerették volna elfogadni az új szabályelemeket. Az MTI birtokába került dokumentum szerint a változások elsősorban a védtelen közlekedők – a gyalogosok és a kerékpárosok – biztonságát javítja.
A közúti közlekedés szabályainak módosítása rögzíti, hogy a gyalogos átkelőhelyeknél a jelenleginél sokkal körültekintőbben kell közlekedni, és ha szükséges, táblával kell elérni, hogy a zebra felé tartó autósok csak olyan tempóban haladhassanak, hogy még előtte képesek legyenek megállni.
A KRESZ módosítása a biciklis közlekedésben bevezet négy sebességhatárt, meghatározza a “nyitott kerékpársáv” fogalmát, lehetővé teszi például, hogy a kerékpárok egyirányú utcába is behajtsanak a forgalommal szemben, vagy előre menjenek a piros lámpánál. A változások eredményeként mentesülnek a jobbra tartási kötelezettség alól is, vagyis akár az út közepén is mehetnek majd.
Növelheti a kerékpárosok és a gyalogosok biztonságát, hogy a kanyarodó járművek vezetői számára elsőbbségadást ír elő a módosítás. A dokumentum lehetővé teszi a kerékpárutakon várakozó járművek elszállítását is.
Az MTI úgy tudja, a változások a motorosokat és az autósokat is érintik. Januártól a motorosok is használhatják majd a buszsávot, és ők is előremehetnek a piros lámpánál. (www.mti.hu)
Nekem bár nincsen jogosítványom, és nem is tartom valószínűnek, hogy a közel jövőben szert teszek egyre, kerékpárom viszont akad.
Mindig azon bringások közé tartoztam, akik inkább mennek a járdán, aki ha nagyon muszáj, csak akkor teker a “nagyok” útján. A belvárost is mindig jó messziről elkerültem, mert nem szeretem kerülgetni az embereket, és több éves anyósülésen töltött tapasztalataim alapján a sofőrök sem szeretik a kerékpárosokat az utakon. “Meginog, vagy sem? Beesik az autó elé/alá, vagy sem?…” Természetesen bővült az utóbbi években drága kis Debrecenünk kerékpárút hálózata, de még mindig nem elég.
Egy valamiről azonban sokan elfelejtkeznek. Nem hiába kezdtem mondandómat azzal, hogy nincs jogosítványom…
Nagyon sok gyalogos és kerékpáros háborodik fel, ha egy autó bevág eléjük, nem ad elsőbbséget, vagy csak ledudálja őket az útról. Ezeknek a morgolódó embereknek a 80%-a (talán nem túlzok) nem rendelkezik sem gépjárműre sem motorkerékpárra alkalmas jogosítvánnyal. Tehát a KRESZ-szel, mint olyan, még nem is nagyon találkoztak, vagy egyáltalán nem. Szerény véleményem szerint sokkal kevesebb gyalogos és kerékpáros baleset történne, ha némiképp fel lenne filágosítva a mezei útfelhasználó is arról, mit hogyan lehet, mert habár az autósok túlnyomó többsége újra vizsgázásnál elbukna a KRESZ teszten, a legfontosabb alapszabályokkal mégiscsak tisztában vannak.
Nincs jogosítványom és nem vagyok tisztában minden szabállyal, de még mindig inkább tartozom azon biciklisták táborába, akik a járdán zötyögnek, akik kivárják, hogy zöldre váltson a lámpa a zebránál, aki nem fog balesetet okozni önhibájából.







pedig van “felvilágosítás”, de az embereket nem érdekli. mert az emberek nemtörődöm típusúak. kisgyerekkorban, az iskola alsó osztályában évente van kreszoktatás, ahol a gyalogosokra, biciklisekre vonatkozó szabályokat, tudnivalókat mondják el, csak a baj az, hogy a gyereknek az egyik fülén ki, a másikon be. amíg elvakítja a színes,rajzos szemléltető társasjáték, amit osztogatnak, addig se hall se lát, után meg nem érdekli. de ugyanez lenne egy tizenévessel is. pont leszarja amit az iskolában mondanak neki.nem hiteles az oktatási rendszer, mert a tanulóknak más ideálokat tanított a fogyasztói társadalom.
hát igen, itt bele lehetne menni az oktatásba is… hogy mit kellene másképp, de az túl sok lenne és nagyon messzire eveznénk az alap témától
Én személyszerint nem vagyok agresszív a kerékpárosokkal mivel bringázok is, autózok is.
Érzésem szerint, bevágnak majd abringások az autók közé, mivel az út közepén is mehetek,(jelszóval).Azt sem tudják megakadájozni, hogy miután előremehetnek a pirosnál,átis fognak menni (mert ezt már most is megteszik)
Én csak reménykedek.hogy az autósok vigyáznak rájuk,(ÉS AKINEK A DOLGA MAJD FIGYEL RÁJUK.
Köszönöm .A többi változás az jogos.